Nézz,
nézz az ég felé

A közelmúltban a grundonline.hu stábja az Unikorn-Épker Kft. egyik munkaterületére látogatott, ahol nem csupán a vállalat történetével és sikereivel ismerkedtünk meg, de azt is első kézből volt alkalmunk megtapasztalni, milyen sokoldalúak lehetnek a modern építőgépek – köztük a vendéglátóink által üzemeltetett legújabb Manitou teleszkópos rakodó.

A cikket letöltheti PDF formátumban

A cikk megjelenését az Axiál Kft. támogatta.

A családi hátterű vállalkozás története több mint öt évtizedre nyúlik vissza, hiszen a jelenlegi cégvezető, Varga Lajos édesapja magánkisiparosként szerzett szerteágazó tapasztalatokat mielőtt a rendszerváltás utáni években – egészen pontosan 1994 áprilisában –fiával közösen megalapította az Unikorn-Épkert.

KEZDETEK ÉS ELSŐ LÉPÉSEK
A BŐVÜLÉS ÚTJÁN

Az újonnan megszületett, bölcskei székhelyű vállalkozás a kezdeti időszakban is saját szűkebb pátriájában, azaz a Dunaföldvár körüli régióban volt a legaktívabb. Fennállása első három évében az akkor még betéti társaságként működő vállalat leginkább családi házak kivitelezésével foglalkozott, melyhez összesen nyolc főt alkalmaztak.

A CÉGALAPÍTÓ KEZE NYOMÁT TÖBBEK KÖZÖTT AZ A CSAKNEM FÉLEZER CSALÁDI HÁZ VISELI, MELYEK KIVITELEZÉSÉBEN 1997-IG BÖLCSKÉN, MADOCSÁN, DUNAFÖLDVÁRON, DUNAKÖMLŐDÖN ÉS PAKSON RÉSZT VETT.

Időközben többlakásos társasházak építésébe is belevágtak, de az igazi fordulópontot az jelentette az Unikorn-Épker életében, amikor 1998-ban a dunaföldvári önkormányzat 1 forintért megvásárolta a város melletti laktanyát azzal a céllal, hogy a területen lakó- és ipari parkot fejlesszenek. Bár a munkákra több vállalkozó is pályázott, a volt laktanya lakóépületeinek felújítását végül Varga Lajos vállalkozása nyerte el. A sikerek nyomán csakhamar újabb mérföldkőhöz érkezett a családi vállalkozás, amikor 2003-ban betéti társaságról a cégforma korlátolt felelősségű társasággá módosult. Az átalakulás ellenére a fő profil változatlan maradt: az Unikorn-Épker elsősorban a magasépítési kivitelezés terén mozog igen otthonosan. Ide tartoznak a felújítási munkák és az új építésű ingatlanok, de a cég szakemberei természetesen a hasonló beruházások részét képező kisebb mélyépítési feladatoktól sem riadnak vissza. Sőt, a speciális szakképesítést igénylő munkákban is profik, többek közt atomerőművi minősítéssel is rendelkeznek. Támogatandó a tevékenységek fő csapásirányát, a vállalat az évek során saját betonüzemmel is bővült, ahol zsalukövet, térkövet és mederburkolatokat gyártanak (saját megbízásokhoz és értékesítésre egyaránt), valamint transzportbetonnal is foglalkoznak.

MEGFELELŐ ESZKÖZÖK A MEGFELELŐ FELADATHOZ

Az Unikorn-Épker által üzemeltetett gépek körét is elsősorban a főtevékenység, vagyis a magasépítési kivitelezés határozza meg. Földmunkagépeik között egyaránt láttunk gumilánctalpas minikotrót és 26 tonnás láncos kotrót, de a megrendelések teljesítéséhez elengedhetetlenek a különféle szállítójárművek – köztük betonmixerek – is, és az inert hulladékok feldolgozására szolgáló gépláncoknak is igen jó hasznát veszik. Igazi mindenesként az Unikorn-flotta egyik legtöbbet foglalkoztatott tagja az az új Manitou MRT 1845 Vision, amely megérkezésekor egy régebbi teleszkópos rakodótól vette át a stafétabotot. Amikor a grundonline.hu csapata a helyszínen járt, első kézből tapasztalhattuk meg, mennyire alaposan kihasználják a gép többfunkciós jellegét, hiszen kapacitásait személyemelőként, daruként és teleszkópos emelőként is igénybe veszik. Az Unikorn-Épker a gép üzemeltetéséhez az Axiált választotta partnerül, melynek szervizhálózatával és alkatrészellátásával kifejezetten meg vannak elégedve. Mint Varga Lajos fogalmazott: az Axiál szolgáltatásai talán nem a legolcsóbbak, de mindennél fontosabb, hogy gyorsan és megbízhatóan dolgoznak.

MANITOU
MRT 1845

MOTOR
Deutz Stage V (85 kW)

MAX. KAPACITÁS
4500 KG

MAX. MENETSEBESSÉG
40 KM/H

TELJES SZÉLESSÉG
2.42 M

TENGELYTÁVOLSÁG
2.43 M

SÚLY
14100 KG

OTTJÁRTUNKKOR A MANITOU ÉPPEN A MILMEN FÖLDESI KFT. FÖLDESPUSZTAI TELEPHELYÉN DOLGOZOTT, AHOL ZSALUTÁBLÁKAT EMELT A HELYÜKRE AZ ÚJ SILÓK VASBETONFALAINAK ÉPÍTÉSÉHEZ. MINT LÁTTUK, 12-15 MÉTERES VÍZSZINTES GÉMKINYÚLÁSSAL DOLGOZVA A TELESZKÓPOS RAKODÓ KÖNNYEDÉN BOLDOGULT A MINTEGY 400-500 KG-OS TÁBLÁK BEEMELÉSÉVEL.

A teleszkópos rakodók specialistájaként ismert Manitou egyik legmodernebb modelljeként az MRT 1845 három kormányzási módjával és az ebből adódó kiváló manőverezhetőséggel ideális társ minden munkaterületen. Sokoldalúságának egyik kulcsa a forgóvázas kialakítás, melynek köszönhetően kitalpalva is kamatoztathatja a gép három-az-egyben jellegét. Vision fantázianevét a buborékszerű, hatalmas üvegfelületekkel határolt fülkével érdemelte ki, melynek belsejében temérdek testre szabható elem várja a gépkezelőt.

MÚLT, JELEN, JÖVŐ

A cég kezdeti szakembergárdája mára mintegy 50 fősre duzzadt, miközben általában négy-öt projekt lebonyolításán dolgoznak párhuzamosan. A műszaki és adminisztrációs létszám hat fő, a gépkezelők és sofőrök összesen nyolcan vannak, míg a létszám fennmaradó részét a szerkezetépítéshez elengedhetetlen fizikai állomány tagjai – köztük kőművesek, ácsok, betonvasszerelők – teszik ki. Bár a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben Varga Lajos szerint mind az építőipari projektek fedezettartama, mind a munkák volumene csökkeni fog, saját vállalkozása szerencsés helyzetben van, mivel szerződésállományuk kedvező alakulása miatt jövő év végéig látnak előre. Eközben reményei szerint hamarosan a legújabb generáció is bekapcsolódik a családi vállalkozásba: Varga Lajos építőmérnöki és közgazdász diplomáit követően felelős műszaki vezetői és műszaki ellenőri jogosultságokat is szerzett, fia pedig egyértelműen követi nyomdokait, hiszen jelenleg statikus tervezőként dolgozik a BME Építőmérnöki Karának elvégzése után és készül a családi vállalkozásban átvenni a reá háruló feladatokat.

Sokoldalú munkatárs

Az Unikorn-Épker legújabb gépe, a Manitou MRT 1845 Vision teleszkópos rakodó zsalutáblákat emelt a helyükre vasbeton silók építéséhez, amikor meglátogattuk.

BŐVEBBEN AZ AXIÁL KFT. –RŐL

>

Kérdezz közvetlenül a forgalmazótól!

Ha a cikk felkeltette az érdeklődésedet, lépj közvetlenül kapcsolatba a forgalmazóval, szívesen válaszolnak szakmai vagy értékesítéssel kapcsolatos kérdésekre.

A *-gal jelzett mezők kitöltése kötelező.
Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google Adatvédelmi irányelve valamint az Általános Szerződési Feltételei érvényesek.
Az Axiál Kft. adatkezelési tájékoztatójában foglaltakat elfogadom.